Midnight in Paris – Éjfélkor Párizsban (2011)

Álmodoztál már arról, hogy a múltban mennyivel jobban éreznéd magad? Mennyivel békésebb és könnyebb lenne minden, ha nem ebben a felgyorsult, zajos világban kellene élned? Ez a film erről szól, hősünk éppen erről ábrándozik, van azonban az ő és a mi esetünk között egy lényeges különbség: az ő álma valóra válik. Woody Allen 2011-es filmje, melyet a 2011-es cannes-i filmfesztivál megnyitójaként választottak, idén a legjobb kilenc között az Oscar-díjért is versenyre kél, szerintem meglehetősen jó esélyekkel. Könnyed, mégis rendkívül egyedi és szórakoztató vígjátékról van szó.

A történet napjainkban játszódik, amikor Gil (Owen Wilson) és Inez (Rachel McAdams), nem sokkal a házasság előtt, üzleti okok miatt Párizsba utaznak Inez szüleivel. Gil jól kereső forgatókönyvíró, valódi álma azonban, hogy befejezze az akkorra már négyszáz oldal környékén járó regényét. Sajnos azonban alkotói válságban szenved, Párizs viszont, úgy látja kedvező hatással lehet rá. Egy este, amikor Inezzel és annak két barátjával szórakozik, kicsit többet iszik a kelleténél, és ha nem is részegen, de meglehetősen jó hangulatban búcsúzik el a társaságtól, mondván, ő már szeretne nyugovóra térni. Egyedül indul haza, gyalog, vállalva az esélyét Inez nem alaptalanul kijelentett intelmének, hogy el fog tévedni. Így is jár, és nemsokára egy lépcsőn üldögélve próbálja összeszedni gondolatait. Az óra mindeközben éjfélt üt és egy régi autó áll meg előtte, szórakozni invitáló emberekkel tele. Gil végül is beszáll, ami pedig ezután következik az a megvalósult álma, 1920-ban találja magát, álmai aranykorában, olyan emberekkel körülvéve, mint Hemingway (Corey Stoll) és Pablo Picasso (Marcial Di Fonzo Bo). Később, miután sikeresen hazakerül saját idejébe, a következő éjfélkor ismét ellátogat a rejtélyes lépcsőhöz, hogy ihletet szerezzen könyvéhez és végre ő is jól érezze magát.

A film arról próbál mesélni, mennyire fontos is, hogy ne a múltról álmodozzunk és ne más esélyekre vágyjunk, hanem, hogy ragadjuk meg azokat a lehetőségeket amik megadatottak és tegyük olyanná jövőnket, mi magunk, amilyenné szeretnénk. Fantasztikusak voltak a helyszínek, a film hangulata és egyszerűsége, mindez ilyen minőségben tálalva. Párizs legszebb arcát pedig mindig felüdülés látni.